Római hétvége

Róma péntek délutántól hétfő reggelig. A lényeg benne volt, a többiért meg visszamegyünk!

Hirdetések

Könyvajánló

Nyelvtanulás

Olaszországi utazások

Linkek

Szent Péter Bazilika - altemplom

2008.07.31. 18:28 - keresztényutazó

Címkék: vatikán róma városnézés városlátogatás ii.jános pál

A Bazilikából kifelé jövet újabb sorba álltunk be: az altemplomba vezetőbe. A templom alatt több pápa is nyugszik, többek között II. János Pál, nem messze az általa avatott Magyarok Nagyasszonya kápolnától. Sírja közelében található Szent Péter nyughelye is.

Szent Péter Bazilika

2008.07.30. 13:26 - keresztényutazó

Címkék: vatikán róma szent péter bazilika városnézés szent péter városlátogatás

A kupolából lefelé vezető lépcső a templom belsejében ér véget. Na, ezen a ponton éreztem úgy, hogy kicsit sok az élményből és a látnivalóból, egyszerűen nem tudtam, merre induljak, hova nézzek. Hatalmas belső tér, középen a bronz baldachin, alatta az oltár, és az alatt nyugszik Szent Péter. Ez volt, ami elsőre feltűnt, ezen kívül csak kapkodtam a fejem. Igazán itthon, a fényképeket rendezgetve látszott, mennyire nem tudtam, hova nézzek: összevissza fényképeztem hol erre, hol arra. Szent Péter szobánál, aminek a lába már teljesen elkopott a sok simogatástól, sikerült egy teljesen homályos képet készítenem, majd a memóriakártyám felmondta a szolgálatot. Azaz nem volt nagy baj, de erre csak este jöttem rá, ott csak ijedtemben kicseréltem a tartalékra, és örültem, hogy hoztam magammal. Cserébe viszont kevesebbet fényképeztem, mert féltem, hogy a kisebb kártya kevés lesz a hátralévő másfél-két napra.  A templom belsejéről sokan, sokat írtak már, több oldalt meg lehetne tölteni vele, nekem ez itt most nem célom, inkább mutatok pár képet.

 

Michelangelo Pieta-jánál kicsit magamhoz tértem a sok látnivaló okozta kábulatból és kis időre ismét felfogtam, mit látok. Nagy élmény volt testközelből megfigyelni, mégha a védőüveg miatt teljesen nem is lehet a közelébe menni. A Bazilika padlóján fel vannak tüntetve a világ legnagyobb katolikus templomai -pontosabban a méretarányai- köztük az esztergomi Bazilika is. Befelé még észben tartottuk, hogy erre külön figyeljünk. Legközelebb ez kb. egy kilométerre a Vatikántól jutott eszünkbe... Egy újabb nyomós ok, hogy visszamenjünk!

Szent Péter Bazilika - kupola

2008.07.28. 22:17 - keresztényutazó

Címkék: vatikán róma szent péter tér szent péter bazilika kupola városnézés városlátogatás

A Szent Péter térre érve különös érzés fogott el. Nem erőlködök, úgysem fogom megtalálni a szavakat, amikkel leírhatnám, mit éreztem. Mindenesetre nagyon jó volt ott lenni. Itt is egy sor fogadott, ez sem volt rövid. Azért ebbe már beálltunk. Reptéri ellenőrzéshez hasonlóan átvilágították a csomagunkat, majd néhány embert kiállítottak a sorból, mert nem volt megfelelően felöltözve. Fedetlen térddel vagy vállal senkit nem engednek be. Sortban-topban nem érdemes próbálkozni! Először a kupolába igyekeztünk, mivel így csak egyszer kell sorbaállni, lévén, hogy lefelé a templom belsejébe érkezünk. A kupolába fel lehet menni 4 euróért gyalog, vagy 7-ért lifttel. Mi a liftes verziót választottuk, hogy aztán hamar rájöjjünk: nem sok értelme volt, csak egy darabig visz a lift, az út nagy részét ígyis-úgyis gyalog kell megtennünk. A felfelé kapaszkodás sem kis élmény:

 Fent lenyűgöző látvány tárult a szemünk elé:

 

 

Lefelé sem pihentető az út. Igen, mindenki jól látja, valóban ilyen ferde a fal:

 

Vatikáni Múzeumok

2008.07.28. 15:34 - keresztényutazó

Címkék: kereszténység vatikán róma városnézés kápolna városlátogatás múzeumok sixtusi

Szombat reggel 1/2 7-kor keltünk. A mai napra terveztük a Vatikánt, mivel nagyon rövid volt az időnk, ezért nem akartunk vasárnap, a még nagyobb tömegbe odamenni. Terv: metróval a Cipro-Musei Vaticani megállóig, onnan első állomásunk a Vatikáni Múzeumok. Úgynevezett BIG jegyet vettünk, ez az érvényesítés napján éjfélig Rómán belül minden közlekedési eszközre jó, 4 euróba kerül. Megreggeliztünk, megírtuk a képeslapokat, ami azért volt épp akkor fontos, mert terveink között szerepelt, hogy képeslapot mindenképpen a Vatikánban adunk fel. Azért nem ugyanaz vatikáni bélyeggel képeslapot kapni, mint egyszerűen olasszal. (Persze, hogy küldtem egyet haza is, a saját címemre:) ) A Vatikáni Múzeumok bejáratánál a következő kép fogadott minket:

Ami a sorból látszik, az pont ugyanilyen szélességben folytatódik a kanyar után is, majd következik még egy kanyar és a sor tovább áll. Mögöttünk pedig szintén egy kanyar, ami után még mindig nincs vége. Aztán pedig a Szent Péter tér... a sor majdnem az oszlopokig áll... Rómában nem sor a sor, gyorsan szokott menni, de az idő rövidsége miatt ezt nem mertük bevállalni. Így lemaradtunk a Sixtusi-kápolnáról, Raffaello Stanzáiról, a Vatikáni Képtárról, és még ki tudja, milyen csodákról. Na ez az egyik nyomós oka, hogy visszamegyünk!

 

 

Szállás

2008.07.24. 09:54 - keresztényutazó

Címkék: szállás róma hostel városnézés városlátogatás olcsó szállás diákszálló

Eltelt az első esténk Rómában. Vissza a szállásra, most már kicsit részletesebben is megismerkedtünk vele, mint érkezéskor. A szállónk a Hostel Andrew nevet viseli és valójában két részből áll. Van egy hotel része, ennek a neve is más, Hotel Corallo, de a kétféle szállás egy épületben található, ugyanazzal a recepcióval. Egy diákszálló esetében én egy kollégium-szerű dologra számítottam, de inkább egy egyszerű turistaszállóba kerültünk. De a diákszálló jelleget tükrözi, hogy nem fogadnak 35 év felettieket és gyerekeket. A lakrészünkben van 3 szoba, 1 konyha és 1 fürdőszoba-wc. A szobák közül az egyik 6 ágyas, vagyis 3 darab emeletes ágy van benne, így az ember szállásfoglaláskor nem tudhatja, kikkel kerül egy szobába, de ez akár külön izgalmas is lehet. A mi szobánk viszont az egyik 2 ágyas. Vagy mázlink volt, vagy feltételezték, hogy mi ezt szeretnénk, lévén különnemű utazópáros, bár nem kértünk ilyesmit, mivel barátilag társultunk erre az útra. A lakótársak közül egy amerikai sráccal találkoztunk csak, a többiek mind aludtak még reggelente, amikor elmentünk. Az egész szálló egyszerű, tiszta, olcsó (20 eurót fizettünk fejenként), mindent összevetve szívesen mennék oda legközelebb is.

Colosseum

2008.07.22. 15:37 - keresztényutazó

Címkék: közlekedés utazás róma pizza colosseum városnézés trattoria városlátogatás ókori róma piazza venezia

A Colosseum Róma egyik jelképe. Ahogy közeledtünk hozzá, úgy nőtt bennünk az érzés, hogy valamiféle időgépbe kerültünk és pár ezer évvel korábban vagyunk, mint amikor elindultunk. Csak a római forgalom zavarta meg ezt az érzést, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Egy-egy kereszteződés jellegzetes látványt nyújtott: a lámpa előtt, a sor elején robogók sokasága, mögöttük kisautók tengere. Ahogy elindultak, hosszú percekig próbáltuk kitalálni, ki merre megy, ki kinek ad -bár inkább nem ad- elsőbbséget és egyáltalán itt most milyen szabályok szerint haladnak a járművek. Aztán feladtuk. Csodáltuk inkább a történelmet. A colosseum nyári időszakban 19 óra körül zár, nekünk természetesen sikerült később odaérnünk.

Miután valamelyest sikerült megemésztenünk a látottakat, úgy döntöttünk, ideje lenne enni valamit. Nálam Fettuccini, az útitársamnál Pizza volt a menü, a vacsoraasztal mellől a Vittorio Emmanuelle emlékműre néztünk, a hangulatot nehéz lenne leírni. A pénztárcánknak nem tett éppen jót a helyválasztás, de ez igaz az egész belvárosra, nem éppen olcsó az étkezés, ráadásul az adagok sem magyar éttermekhez szokott gyomorra vannak kitalálva. Mire végeztünk, besötétedett, de ennek még örültünk is, mert ezt a látványt kár lett  volna kihagyni.

                    



süti beállítások módosítása