A Colosseum Róma egyik jelképe. Ahogy közeledtünk hozzá, úgy nőtt bennünk az érzés, hogy valamiféle időgépbe kerültünk és pár ezer évvel korábban vagyunk, mint amikor elindultunk. Csak a római forgalom zavarta meg ezt az érzést, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Egy-egy kereszteződés jellegzetes látványt nyújtott: a lámpa előtt, a sor elején robogók sokasága, mögöttük kisautók tengere. Ahogy elindultak, hosszú percekig próbáltuk kitalálni, ki merre megy, ki kinek ad -bár inkább nem ad- elsőbbséget és egyáltalán itt most milyen szabályok szerint haladnak a járművek. Aztán feladtuk. Csodáltuk inkább a történelmet. A colosseum nyári időszakban 19 óra körül zár, nekünk természetesen sikerült később odaérnünk.
Miután valamelyest sikerült megemésztenünk a látottakat, úgy döntöttünk, ideje lenne enni valamit. Nálam Fettuccini, az útitársamnál Pizza volt a menü, a vacsoraasztal mellől a Vittorio Emmanuelle emlékműre néztünk, a hangulatot nehéz lenne leírni. A pénztárcánknak nem tett éppen jót a helyválasztás, de ez igaz az egész belvárosra, nem éppen olcsó az étkezés, ráadásul az adagok sem magyar éttermekhez szokott gyomorra vannak kitalálva. Mire végeztünk, besötétedett, de ennek még örültünk is, mert ezt a látványt kár lett volna kihagyni.
