A kupolából lefelé vezető lépcső a templom belsejében ér véget. Na, ezen a ponton éreztem úgy, hogy kicsit sok az élményből és a látnivalóból, egyszerűen nem tudtam, merre induljak, hova nézzek. Hatalmas belső tér, középen a bronz baldachin, alatta az oltár, és az alatt nyugszik Szent Péter. Ez volt, ami elsőre feltűnt, ezen kívül csak kapkodtam a fejem. Igazán itthon, a fényképeket rendezgetve látszott, mennyire nem tudtam, hova nézzek: összevissza fényképeztem hol erre, hol arra. Szent Péter szobánál, aminek a lába már teljesen elkopott a sok simogatástól, sikerült egy teljesen homályos képet készítenem, majd a memóriakártyám felmondta a szolgálatot. Azaz nem volt nagy baj, de erre csak este jöttem rá, ott csak ijedtemben kicseréltem a tartalékra, és örültem, hogy hoztam magammal. Cserébe viszont kevesebbet fényképeztem, mert féltem, hogy a kisebb kártya kevés lesz a hátralévő másfél-két napra. A templom belsejéről sokan, sokat írtak már, több oldalt meg lehetne tölteni vele, nekem ez itt most nem célom, inkább mutatok pár képet.
Michelangelo Pieta-jánál kicsit magamhoz tértem a sok látnivaló okozta kábulatból és kis időre ismét felfogtam, mit látok. Nagy élmény volt testközelből megfigyelni, mégha a védőüveg miatt teljesen nem is lehet a közelébe menni. A Bazilika padlóján fel vannak tüntetve a világ legnagyobb katolikus templomai -pontosabban a méretarányai- köztük az esztergomi Bazilika is. Befelé még észben tartottuk, hogy erre külön figyeljünk. Legközelebb ez kb. egy kilométerre a Vatikántól jutott eszünkbe... Egy újabb nyomós ok, hogy visszamenjünk!