Tavasz volt. Nézelődtem vágyakozva a különböző fapados légitársaságok honlapján. A jegyárakat is böngésztem, különböző városokba, különböző időpontokra, minden különösebb cél nélkül. Aztán jött az elhatározás: ha csak egy hétvégére is, de ki kell szakadnom a hétköznapokból és el kell mennem végre Rómába, olyan régóta szeretném látni.
A gondolatot tett követte: kihirdettem a baráti körömben, hogy útitársat keresek. Olyat, aki nem sörözni-borozni, de nem is tengerparton heverészni szeretne, hanem LÁTNI. Látni mindent, ami máshol nincs, menni-menni, megnézni mindent, sok-sok fényképet készíteni és majd itthon pihenni.
Az útitárs hamar meglett, jött a repülőjegyfoglalás, szálláskeresés. Erről majd később írok, ha az ember elég rugalmas, nem is kell olyan sok pénzt áldozni egy ilyen hétvégére. Egy szép júniusi pénteken végül elindultunk Rómába. Nem volt sok időnk, kedden már mindkettőnknek dolgozni kellett.
